Nemzetközi fordító szolgálat
Telefon +36 1 / 209 6386 Email ils@ils.hu

Az ILS az egyik első magán fordítóirodaként jött létre 1982-ben.

Az EN ISO 17100:2015 szabvány
(Fordítási szolgáltatások. Fordítási szolgáltatások követelményei) előírásait alkalmazzuk.

Termékfelelősség-biztosítással rendelkezünk évi öt millió forint,
káreseményenként kettő millió forint összegig.

1996 vége óta irodánk a „Hatályos Magyar Jogszabályok” hivatalos fordítója.

Jogi, gazdasági, műszaki, pénzügyi és egészségügyi szövegek fordítására szakosodtunk.

A kelet-közép-európai nyelvek szakértője vagyunk.

Fordítás

Tolmácsolás

A tolmácsolás olyan fordítási tevékenység, melynek során a célnyelvi szöveg a forrásnyelvi szöveg egyszeri elhangzása után szóban keletkezik - pillanatok alatt és a korrigálás lehetősége nélkül. A nemzetközi kapcsolatok általános elterjedésének következménye a világpiac kialakulása és a globalizáció, ami a kommunikáció folyamatos gyorsulását eredményezi. Ennek folyománya, hogy nő a tolmácsolás iránti igény, hiszen bizonyos helyzetek csak tolmács alkalmazásával oldhatók meg.

Ahhoz, hogy a tolmácsolás megfelelő hatékonyságú legyen, fontos a helyes tolmácsolási fajta, a megfelelő tolmács segédeszközök és a megfelelő tolmács(ok) ősszeszervezése. A tolmácsolás előkészítésének első lépése a szituációnak megfelelő tolmácsolási fajta és a tolmácsolási időtartam meghatározása. Ha ez tisztázásra került, akkor következhet a megfelelő szakterületű és nyelvkombinációban jártas tolmácsszakemberek kiválasztása.

Fontos tudni, hogy a tolmács munkája jóval a tolmácsolást megelőzően, a fel készüléssel kezdődik. Mivel a fordítóval ellentétben a tolmácsnak nincs lehetősége a munka végzése során utánanézni a számára esetlegesen ismeretlen kifejezéseknek, azzal segíthetjük munkáját, ha a tolmácsolás előtt a megfelelő terminológiát tartalmazó segédanyagokat bocsátunk rendelkezésére. A tolmács munkáját támogatjuk, ha az esetlegesen felmerülő kérdések tisztázására egy kompetens személy elérhetőségét is megadjuk neki.

Konszekutív tolmácsolás

Konszekutív tolmácsolás

Bővebben
Szinkron-tolmácsolás

Szinkrontolmácsolás

Bővebben

Kiadványszerkesztés

Katalógust, szórólapot, brossúrát fordítani látszólag egyszerű dolog, hiszen a szöveg az szöveg. A kérdés csak az, hogyan szeretné viszontlátni szépen beszerkesztett eredeti dokumentumát.

Az igényesen megszerkesztett kiadvány egy erre a célra fejlesztett programban készül. Amikor elnyeri végleges formáját, akkor készítenek belőle pdf-et, ami egy mindenki által kezelhető formátum, így általánosan megnyitható. De ez nem egy szerkeszthető dokumentum. Nem azért hozták létre, hogy bárki változtasson annak a tartalmán. Ezért nem is praktikus ezt használni a fordítás elkészítésének alapjául.

Itt a konvertálás során sokszor elvesznek bizonyos formázások, összecsúsznak a táblázatok sorai, oszlopai, a speciális karakterek eltorzulnak. Visszaállításuk pedig sok idő és munka, következésképp több pénz is.

Nem történik ez meg, ha az eredeti, szerkesztéskor használt közegben fordítunk. Mi rendelkezünk a szükséges szoftverekkel, hogy kezelni tudjuk az eredeti dokumentumokat. A fordítás során nem esztétikus ugyan a kiadvány külalakja, a folyamat végére azonban közel ugyanazt a kinézetet kapjuk eredményül a célnyelven, mint amit a fordítás megkezdése előtt tartottunk a kezünkben. Az apró változtatások pedig, amik leginkább a szövegek eltérő hosszából, illetve a szórend esetleges megváltozásából erednek, könnyen elvégezhetőek a gyakorlott kollégák segítségével.


Bővebben